HTML

BurgerMinutes

Egy hamburger, egy perc, egy vélemény...

Friss topikok

Caledonia burger

2015.02.22. 17:47 Chief Stone

A Kaledónia nem csak a brit expatoknak kulrikus hely, de nekem is nagy kedvencem. Még a burger boom legelején többször is faltam ott különböző hamburgereikből, de az átépítés óta most kóstoltam meg a először az új kínálatot. a régi konyha helyén nyílt asztaloknál ülve lehetett is látni, ahogy maga Patrick készíti az ételeket.

Ahogy általában, most is a Baconös, cheddaros verzióra fogadtam és tulajdonképpen be is jött. Igaz nekem valami hiányzott az egészből. Jól volt elkészítve az egész de nem volt benne WOW faktor. Sőt nem hogy megjegyezhető íze nem volt, de talán szinte semmilyen. Én az egyébként jó minőségű hús fűszerezésével játszanék még kicsit.

A zsemle kifejezetten egyszerű volt, a krumpli valami alap mirelit jellegű sztori lehetett, de nem volt vele baj, ahogy a kis káposztasalátával se. A szendvicsben lévő zöld növényzetet viszont nem tudtam megfejteni. De az biztos, hogy nem a mostanában mindenhol, mindenbe belepakolt rukkola volt.

Összeségében 2000 forint körül lévő burger kifejezetten korrekt volt (ahogy a képen is látszik), mindössze az íz hiányzott ahhoz, hogy emlékezetes legyen. Ez viszont csak a burgerre vonatkozik, a Kaledónia, mint pub, még mindig az egyik kedvencem!

photo_11.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerminutes.blog.hu/api/trackback/id/tr427199913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása