HTML

BurgerMinutes

Egy hamburger, egy perc, egy vélemény...

Friss topikok

Mangalica és társa

2015.04.23. 18:44 Chief Stone

A Mangalica és Társa kétkezes (nyilván mangalica) burgerét már korábban is sztároltam, most egy rendhagyó poszt keretén belül egyéb finomságaikra térnék ki.

Ha van étel, amit jobban szeretek a hamburgernél az a ribs. Így hát egyből ráugrottam a Karavánban, amikor megláttam hogy van, jóllehet burgerezni mentünk. Kata egyébként egy pulled pork szendvicsre harapott rá, neki ugyanis az a kedvence - természetesen nálam is a toplistán van, meg is ettem a felét.

A mangalica és társa érzésem szerint egy kis soul foodos csavart tett erre a ribsre, ugyanis chilivel és baracklekvárral készítik. Meg is kell hagyni, hogy a lekvár igen finom volt és nekem az is kedvemre volt, hogy a chili nem csípett kifejezetten, inkább édeskés volt.

photo_2.JPG

A hús jól sikerült, habár a 4 csont közötti rész nem tudom kinek elég adag ha én nem laktam jól vele. Igaz 1700 forintért ez nem rossz, főleg ha hozzátesszük a házi lepény és a chipset. A kenyérlepény korrekt volt, ahogy a chips is habár azt épp hidegen kaptuk és így picit sok volt az olaj rajta.

Először azt gondoltam a a hús talán azért nem olyan finom omlós mint a TGI Fridaysben, mert egy food truckban készül, de eszembe jutott a Kanadai Ribfest kalandunk Torontóban, amit azóta nem írtam meg. Életemben nem ettem annál jobb ribset vagy pulled porkot. És minden food truckos BBQ volt, igaz ott mindenki díjnyertes grill specialista volt.

A budapesti pulled pork szituáció egyébként külön cikket érdemel. El is kezdtem kóstolgatni és írogatni őket, még az is lehet, hogy lesz belőle valami. De elöljáróban annyit elmondhatok, a Mangalica és Társa tépett malaca habár nagyon finom, nem a BBQ ízvilágot követi. Sokkal inkább egy klasszikus húsételét. Én ott is úgy éreztem lehetne puhább és omlósabb a husi, de így is király volt. 1500 forintért mérik. Szintén chips-szel a már említett házi lepényben.

És mivel mindez a Karavánban volt, hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy vége a télnek: nincs hideg a Karavánban. Ellenben nagyon szépen fedetlen komplexummá alakult, ahol a napsütésben élvezheti az egyszeri ember a hetedik kerületi épületek között vergődő napsütést. 

photo_1.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: terasz mangalica karaván ribs VII. kerület pulled pork food truck mangalica és társa

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerminutes.blog.hu/api/trackback/id/tr627392616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása